2026. január 17-én, szombaton kirándulást tettünk Dinnyésen.
10 órakor - a szomorkás, borús, ám hideg idő ellenére - 21 túratárs gyülekezett a dinnyési vasútállomáson, kik vonattal (Fehérvár és Budapest felől), kik pedig autóval érkeztek.
Gyors bemutatkozás és rövid séta után máris a Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ, mint közösségi tér épületeit, létesítményeit szemléltük meg, közte a Makovecz Imre stílusában készült hatalmas kapubejárót. 
Innen kissé cikk-cakkban haladva értük el a Madárdal-tanösvény kezdőpontját, az ikonikus gólyafészek melletti 1. állomást. Itt röviden megismerkedhettünk a terület történetével, így a szürkemarhák létfontosságú, élőhelyfenntartó szerepéről is hallhattunk. Ezt követően testközelből szemlélhettük meg a hasonlóan hasznos racka juhokat és a szürkemarhákat is.
Itt állították fel 2021-ben az 'Összetartozás' fából készült emlékkeresztjét.
Aztán ráfordultunk az igazi téli havas, hótaposós Madárdal-tanösvényre.
Közben pedig kíváncsian fürkésztük a fejünk felett általában változó magasságokban elhúzó, és zömében nagy lilikekből álló vadliba-csapatokat, amik szabad vízfelületet nem találva, tovább is szálltak.
Néhány perces séta után (már napsütésben) elértük a nemrég elkészült szabadtéri közösségi térnek helyet adó faépületet, az 'erdei iskolát'.
Ez kiváló helyszínnek bizonyult számunkra is, némi enni- és innivaló magunkhoz vételéhez valamint lelki táplálékként egy-egy magvas gondolatsor befogadására Márton Áron és Prohászka Ottokár püspököktől, a breviáriumaik január 15-ére datált feljegyzéseiből.
Innen csak pár lépésre már egy ugyancsak újdonságként használatba vett madárfogó hálóhoz és az ezt rejtő - és érthető módon lezárt - famólóhoz értünk.
Az új nagy kilátóhoz 6 fős csoportokban igyekeztünk feljutni: vonzó volt a kilátás az ajándékként megkapott szép napsütésben.
De még előtte elkészültek a csoportképek is.
A kilátóban nagyszerű, felejthetetlen pillanatok következtek: sok száz, talán több ezer (!) vadliba körözött, majd szállt le a jégfelületre - szabad vízfelület híján!
Miután magunkba zártuk ezeket a felemelő vízimadár-emlékeket, indultunk is tovább a tanösvényen, ami pár százméter múlva a veszélyesnek tűnő országút mentén vezetett. Egyébként itt áll, már régebb óta egy másik 'Összetartozás' fakereszt is.
Legközelebb a község központjában álló szobornál, egy gólyapárnál álltunk meg, akikre valakik mókás téli sapkákat adtak rá.
Pár perc elteltével a vasútállomás mellett búcsúztunk el az autós túratársaktól.
Miután még volt egy fél óránk a vonataink indulásáig, elsétáltunk a tóparti út mellett álló kilátóig.
Ott a hóba fagyott Velencei-tavat és környékét csodálhattuk meg.
A kilátó mellett álló ún. Sarvajc-kereszt ...
... közel 100 évvel ezelőtti tragikus végkifejletű történet emlékére lett felállítva.
Visszaérve az állomásra, még éppen volt időnk kölcsönösen átintegetni egymásnak a két indulási peronról.
Összességében 5,5 km lett a végső megtett sétaút, állomástól állomásig.
Jókedvűen és töretlenül lelkesen értünk vissza Fehérvárra, alig 2 óra után.
Bízunk benne, hogy mindenki jóleső fáradtsággal a lábaiban, sok gazdagító friss lelki és szellemi élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! 
Ajánlás, ami valamennyi általunk szervezett és vezetett túrára érvényes: a kirándulásaink során nem akarunk és nem is tudunk teljes körű bemutatásra törekedni - ezek csak mintegy étvágygerjesztőként avagy kóstolóként szolgálhatnak. Emiatt viszont csak ajánlani tudjuk az egyéni, csoportos visszatéréseket ezekre a korábban közösen felfedezett helyekre.
Összeállította: Kiss Gábor
Felvételeket készítették: Báskay Imre, Tóth Károly és Kiss Gábor