2025. április 12-én (szombat) 6 km-es körsétát tettünk Pázmándon.
Reggel 9-kor 15 túratárs gyülekezett a templomunk előtti parkolóban. Innen a Plébánia kisbuszával és két magánautóval indultunk Pázmándra, ahol további 7 társ csatlakozott hozzánk.
Rövid villámbemutatkozást, azaz a keresztnevek felfrissítését követően 3/4 10-kor indultunk a település déli vége felé.
A keskeny járdán igencsak szaporáztuk a lépteinket, leginkább a zavaró és egyre gyakoribb kutyaugatások miatt.
Pár perc múltán átkeltünk az igen forgalmassá vált országúton.
Innen 'támadtuk meg' a Zsidó- avagy a Kálvária-hegyet. Rögtön az első szakasz fogósnak, kapaszkodósnak és kissé izzasztónak is bizonyult, köszönhetően a már ekkor is melengetően ránk sütő napocskának.
Elkelt a baráti, túratársi segítségnyújtás, hol karhúzással, hol előretolással.
A közös erőfeszítés meghozta gyümölcsét: máris felértünk a kvarcitsziklák képezte első monumentális, szurdokátjárót képező szakaszára.
Itt egy rövid földtörténeti áttekintést próbáltam adni a jelenlévőknek a sziklák, sziklafalak keletkezési körülményeiről.
Innen keskeny szurdok vezetett tovább magas andezit sziklafalak között.
A kvarcitok okozta feketelevesnek még nem volt vége, következett egy igazi ügyességi próba: átkelés a változatos alakú és elhelyezkedésű sziklafelületeken.
Nos, némi lelassulás révén és valamelyest rászorulva a kölcsönös segítségnyújtás gyakorlati megvalósulására - szó szerint úgy segítettük egymást, ahogy tudtuk.
De sikerült mindenkinek teljesíteni ezt a szabadulószobák próbatételeit is túlszárnyaló kihívást - ráadásul normaidőn belül!
Mindeközben rácsodálkozhattunk - ha nem felejtettünk el felfelé is nézelődni - a felettünk magasodó hol függőleges, hol már fölénk hajló sziklafalakra.
Ezt követően - felérve a 202 m magas csúcsra - mintegy fájdalomdíjként csodás panoráma tárult elénk körös-körül, a golgotai keresztek közvetlen szomszédságában.
Így sorban vonultak fel előttünk a Vértes, a Budai-hegység vonulatai valamint a százhalombattai ipartelep kéményerdője, és pl. az egyik mai célpontunk, a Vízimalom is.
A sima és legömbölyített felületű sziklafelszínek olykor madáritatót, ill. itteni elnevezéssel rókaitatót képeznek.
Az év nagy részében (más évszakokban) ezen a hegytetőn védett növények sora virágzik. Így például az apró nőszirom, az Árvalányhaj, az apró vetővirág és az őszi füzértekercs. Emiatt is erősen javasolt a kijelölt-kitaposott ösvényeken közlekedni.
Nem védett növény ugyan, de rendkívül dekoratív a fürtös gyöngyike egyik élőhelye a Hármaskereszt mögött
... és a homoki pimpó apró sárga virág-fejecskéi a gyepszinten.
Nem feledkeztünk meg a már-már kötelező jellegű csoportképek elkészítéséről sem.
A csúcstól bakugrásnyira található egy felhagyott külszíni kőbánya, ahol tűzálló tégláknak való anyagot bányásztak, másrészt viszont közvetlen módon tanulmányozni lehet a 2-4 m nagyságú legömbölyített élű, kocka formájú andezit-sziklákat is.
A továbbiakban hétvégi házak mellett haladtunk. És nem véletlen módon ún. kerti szökevény növényeket vehettünk észre, nem is kis számban.
Így pl. a kerti holdviola népes állományát.
Ugyanakkor más vadnövény is megmutatta magát: a hagymaszagú kányazsombor
... és a közönséges tyúkhúr esetében...
... egész 'erdőnyi' állományokat láttunk, a megtévesztően 'petrezselyem-szerű' zamatos turbolya is kellette magát.
Egészen földközelben kereshettük az ernyős sárma szép virágzó csokrait
... és a kis télizöld meténg talajközeli levélszőnyegét a kerékszerű virágaival.
Kisvártatva elértük a Szent Vendel emlékhelyet. Itt köszöntöttük a rangidős túratársunkat születésnapja alkalmából.
Folyamatosan lefelé haladva az erdei pihenőhelyen tartottuk meg a tízórai- és ebédidőt együtt.
Ezalatt felolvastam két Prohászka verset - kapcsolódva az egy nappal korábbi Költészet Napjához.
Az első verset, a 'Kő az úton'-t tulajdonképpen nem is Prohászka írta, hanem Túrmezei Erzsébet fordította.
A második pedig nem igazán ismert, pedig talán ez az egyetlen költemény biztosan, amit ő írt - 'A könny hazug' címet viseli.
Meglepetésként János a településhez szorosan kötődő Kempelen családról s annak talán leghíresebb tagjáról, Farkasról s közte a híres-neves sakkozó-automatájáról tartott érdekes ismertetőt.
Miután kifújtuk magunkat s megbeszéltük a közeljövő túra- és egyéb programjait, a pár lépésre lévő keresztútra tértünk át.
Többen is vállalkoztunk s olvastuk fel az egyes stációkhoz írt elmélkedéseket.
Mennybéli ajándéknak tekintettük, hogy éppen a déli harangszó idején értünk a XII. stációhoz, amikor is Krisztus Urunk meghalt a kereszten.
A stációktól egy igen meredek, láncokkal megerősített feljáró vezet a hegytetőn álló három kereszthez. A nehézségi fokozat miatt mi eleve nem erre terveztük a körsétánkat - gondolva a nehezebben, bizonytalanabbul mozgó társainkra is.
A továbbiakban egy hosszabb közön át közelítettünk a Vízimalom felé.
Sem a Vereb-Pázmándi-vízfolyás vízhozama, sem a malom jelenlegi kialakítása és műszaki állapota nem sugallja annak közeljövőbeli működőképességét.
A malmon kicsit túl haladva és északnak fordulva hamarosan a BuBa-hoz, az országos kerékpárúthoz értünk.
Egyik fiatal, egyébként pedig ló-imádó társunk már messziről kiszúrt két, egy közeli karámban legelésző paripát. Természetesen oda is sietett a közelükbe.
A többiek pedig birtokba vettük a 2022-ben kialakított kerékpáros pihenőt,
... miután szemrevételeztük az összes mívesen faragott fa-szobrot, közte Toldi Miklós szobrát, 
... valamint a fotós installációt és az okospadot is.
A második pihenőnket itt vettük ki - bár többeknek már nem volt mit enni-inni.
Mindenesetre a párnaszerűen kialakított fa-ülőkék is azok kipróbálására ösztökéltek néhányunkat.
A legfiatalabb túratárs feladatot is kapott: meg kellett számolnia: hány fából (vagy fába?) faragott baglyot találhatunk a területen?
Nos, a számtanpélda megoldása hibátlan lett: 12 db bagoly figyel a fákban elrejtve.
És itteni záróakkordként ismét csak születtek csoportképek is.
A Park szélén, az Onestyák sétányon kis kitérőt tettünk még az emlékparki részig. Ám addig is néhányunkat bevonzott a játszótér világa.
Az Emlékparkban 1. világháborús, trianoni és 1956-os emlékhelyeket kerestünk fel. Itt áll Onestyák László szobra és emlékköve is.
Innen már csak az autókhoz tértünk vissza - továbbra is élénk kutyaugatások kíséretében.
Bár egy kicsit elfáradva, de töretlenül lelkesen értünk Fehérvárra fél 3 körül.
Bízunk benne, hogy mindenki jóleső fáradtsággal a lábaiban, kipirulva, a tüdejét átszellőztetve, sok gazdagító friss élménnyel a tarsolyában térhetett haza és legközelebb is velünk tart majd - másokkal egyetemben, akik pl. ezen leírás alapján kapnak kedvet a csoportos túrázáshoz. Továbbra is szívesen látunk külső pártoló családtagokat, barátokat, ismerősöket is. Kéretik terjeszteni! 
Összeállította: Kiss Gábor
Felvételeket készítették: Bakó János, Reichhardt Ákos,
Tóth Károly és Kiss Gábor